Sport Participation

4 Discussion

Megállapítottuk, hogy a heti labdás csapatsportokban való részvétel gyakorisága összefügg a két tartós tér-idő figyelmi feladatban nyújtott teljesítménnyel: a MOT feladat pozíciófigyelő változatával és az RSVP feladattal. Az RSVP feladatban eredményeink ellentétben állnak Overney és munkatársai (2008) eredményeivel, akik nem találtak ilyen kapcsolatot az RSVP teljesítmény és a teniszben vagy triatlonban való részvétel között. Mivel sem a teniszben, sem a triatlonban nem szükséges egyszerre több mozgó célpontra figyelni, lehetséges, hogy az általunk itt közölt hatás csak a labdás csapatsportokra és más olyan sportágakra vonatkozik, amelyekben több egymást követő eseményt kell figyelni. A résztvevők rosszabbul teljesítettek, amikor a T2-t a legrövidebb késleltetéssel mutatták be, bár nem volt statisztikailag szignifikáns bizonyíték arra, hogy a hagyományosan definiált figyelmi pislogás történt volna (az egyfeladatos és a kétfeladatos teljesítmény közötti teljesítménycsökkenés szempontjából rövid késleltetéseknél; pl. Chun és Potter, 2001). Talán a fekete betűk folyamába ágyazott fehér betű T1-ként való használata a T1-re irányuló figyelem megragadását okozta, a figyelemelterelő elemekkel való fényességkontrasztja miatt, amely tulajdonságról ismert, hogy figyelemmegragadó tulajdonságokkal rendelkezik (Christ és Abrams, 2008). Ez is felülírhatta a résztvevők közötti különbségeket a T1-re való reagálásra vonatkozó figyelmi képességeik tekintetében, ami nem szignifikáns kapcsolatot eredményezett a sportolás gyakoriságával. Hagyományosan nem a T1 teljesítménye az érdekes változó – inkább a T1-re való válaszadás feladatát adják hozzá, hogy növeljék a T2-re való pontos válaszadás általános nehézségét. Valóban, a labdás csapatsportokban való heti részvétel mennyiségével való kapcsolat nyilvánvaló volt a figyelmet jobban igénylő T2 feladat teljesítményében, és megközelítette a szignifikanciát a T1 jelentésre is.

A MOT feladat pozíciófigyelő változatára vonatkozóan eredményeink összhangban vannak Zhang és munkatársai (2009) eredményeivel, akik arról számoltak be, hogy a sportolók gyorsabb RT-t mutattak, mint a nem sportolók a MOT feladat változásdetektáló változatában. Eredményeink azonban ellentétben állnak Memmert és munkatársai (2009) eredményeivel, akik azt találták, hogy a csapatsportolók nem teljesítettek jobban, mint a nem csapatsportolók vagy a nem sportolók a MOT feladatban. Lehetséges, hogy az itt használt pozíciófigyelési feladat érzékenyebb volt a csoportkülönbségekre, mivel közvetlenebbül szondázza a pozíciók reprezentációinak pontosságát, anélkül, hogy a célok azonosításában vagy a sebességküszöb becslésében nyújtott teljesítményen alapuló kapacitásbecslésekre támaszkodna. Egy másik, némileg ellenkező értelmű lehetőség az, hogy a sportoló egyének kiválóan teljesítik az itteni feladatunk térbeli pontossági követelményeit, de nem a célpontok nyomon követésének feladatát, ahogy azok a zavaró tényezők között keveredő pályákon mozognak, mint a hagyományos 2D MOT feladatokban. Egy ideig úgy gondolták, hogy a tárgyak követésének építészeti korlátai lehetnek, ami körülbelül négy tárgynál a teljesítményhatárhoz vezet (Pylyshyn és Storm, 1988). Bár mára bebizonyosodott, hogy a rugalmas erőforrás-számítás jobban megmagyarázza a követési teljesítményt, a követés többször is jelentősen rosszabbnak bizonyult, amint a készlet mérete eléri a négy célpontot (Alvarez és Franconeri, 2007; Howard és Holcombe, 2008). Ezért szembetűnő, hogy amellett az általános teljesítményelőny mellett, amit a csapatlabdás sporttal töltött nagyobb idővel kapcsolatban látunk, a több sportot űzők hasonló szinten teljesítettek négy célpont követése esetén, mint azok, akik nagyon keveset sportoltak, amikor egyetlen célpontot követtek. Itt egyértelműen az a helyzet, hogy a csapatlabdás sportok űzése összefüggött azzal, hogy több céltárgy pozícióját tudták figyelemmel kísérni anélkül, hogy olyan súlyos figyelmi büntetést kellett volna fizetni a figyelem nagyobb számú célpontra való elosztásáért.

Az edzésvizsgálatokkal összehasonlítva az itt kimutatott kapcsolat a pozíciókövetési teljesítmény és a csapatlabdás sportokban való részvétel között összhangban van Faubert (2013) eredményeivel is, aki kimutatta, hogy a profi csapatsportolók gyorsabb sebességküszöböt tudtak elérni a 3D MOT-ban, mint a nem profi sportolók, akik viszont egy edzésvizsgálat során jobban teljesítettek, mint a nem sportolók. Továbbá Romeas és munkatársai (2016) azt állították, hogy a 3D MOT edzés javította a labdarúgó döntéshozatalt, ami a tárgykövetés lehetséges szerepét jelzi a labdás csapatsportok űzésével járó kognitív követelmények részeként. Faubert és Sidebottom (2012) sportolókat tudott edzeni a 3D MOT-ban, bár nem hasonlították össze a sportolókat a nem sportolókkal, és nem értékelték a sportsikerekre való átvitelt sem. Ezzel szemben Schwab és Memmert (2012) fiatal jégkorongozókat próbáltak MOT-on edzeni, és nem találtak javulást a MOT teljesítményükben. Lehetséges, hogy ezek a sportolók már elég jól teljesítettek a feladatban, ezért talán ezért észleltek kevés javulást. Egy másik lehetőség ismét az, hogy a MOT feladatuk nem volt elég érzékeny a különbségek kimutatásához, különösen mivel ugyanebben a vizsgálatban a funkcionális látómező feladat teljesítménye javulást mutatott a képzéssel.

Hüttermann és munkatársai (2014) a figyelem eloszlásában mutatkozó különbségekről számoltak be, a sportolók nagyobb figyelmi szélességet mutattak a látómezőben, mint a nem sportolók. Emellett találtak némi kapcsolatot a sportág típusa és a figyelemfókusz alakja között, a labdarúgók a figyelem horizontális eloszlását mutatták, mint a röplabdázók. Talán ez a szélesebb figyelemfókusz és a figyelem rugalmasabb elosztásának nagyobb képessége a feladat követelményeinek megfelelően hozzájárult a pozíciófigyelési képességhez itt azoknál, akik gyakrabban sportolnak.

A végrehajtó funkció lehet az egyik jelölt mechanizmus, amellyel a sportolás elősegítheti a teljesítményt ezekben a tartós tér-időbeli feladatokban, akár a feladatra irányuló figyelem fenntartása, akár a figyelem stratégiai irányú elosztása a feladat azon aspektusaira, amelyek a legnagyobb hasznot hoznák. A sportolóknál a végrehajtó funkciók javulására vonatkozó bizonyítékok (Colcombe et al., 2004; Dupuy et al., 2015; Jacobson and Matthaeus, 2014) ezt a felvetést megvalósíthatóvá teszik. Továbbá, mivel a sportolásban való részvétel összefüggésbe hozható a gátló figyelmi hatások szabályozásával (pl. Lum et al., 2002; Sanabria et al., 2011; Tsai et al., 2016), lehetséges, hogy a csapatsportolóknál a MOT-feladatban itt megfigyelt előny egy része a zavaró elemek hatékonyabb gátlásának köszönhető. A gátlás felsőbbrendű kontrollja segíthet az RSVP-áramban lévő célpontok észlelésében is, a végrehajtó kontrollt ráadásul a T1 és T2 figyelmi készletek közötti váltáshoz használják. Továbbá, a MOT-ban továbbra is vita folyik arról, hogy a figyelem a célpontok között sorozatosan vagy párhuzamosan oszlik-e meg (pl. Howe et al., 2010), és hogy a MOT-ban a zavaró tényezők milyen mértékben vannak elnyomva (pl. Meyerhoff et al., 2017), bár egyértelmű, hogy a célpontokra irányuló figyelem irányítása és a zavaró tényezők gátlása végrehajtó funkciót igényelne.

Noha itt statisztikai kapcsolatról számolunk be a labdajátékokkal töltött idő és a két feladatban nyújtott teljesítmény között, nem lehet következtetéseket levonni az ok-okozati összefüggés irányáról. Lehetséges, hogy a sportolás volt a teljes vagy részleges oka ezeknek a teljesítménykülönbségeknek. Természetesen számos alternatív lehetőség van, beleértve az ellenkező irányú ok-okozati összefüggést is, ha az ilyen módon képzett emberek a sporttevékenységek felé vonzódnak. Egy másik óvatosságra intő megjegyzés, hogy az itt bemutatott adatok nem teszik lehetővé, hogy következtetéseket vonjunk le a szív- és érrendszeri edzés relatív jelentőségéről a sport által nyújtott kognitív tréning előnyeivel szemben, mint például a több játékosra való figyelem és a labda röppályájának követése, valamint a több összetett motoros parancs egyidejű végrehajtásából és a labdás csapatsportok közbeni szociális interakciókból eredő kettős feladatkövetelmények. Minden bizonnyal érdemes lenne ezeket a kérdéseket tovább vizsgálni.

Úgy tűnik, hogy a sportban való részvétel az egyéni különbségek tényezőinek egy nagyobb csoportjába tartozik, amely összefügg az ilyen dinamikus vizuális figyelemfeladatokban nyújtott teljesítménnyel. A MOT teljesítményével összefüggő egyéb egyéni különbségek tényezőit is azonosították, többek között a gyors tempójú akció-videójátékok (Green és Bavelier, 2006), az életkor (Sekuler et al., 2008; Trick et al., 2005a,b), neurofiziológiai tényezők, például a nyugalmi alfa-oszcillációk sebessége (Howard et al., 2017b), a képzés és a szakértelem (Allen et al., 2004). Az, hogy ezek a tényezők valójában milyen mértékben állnak vagy ok-okozati összefüggésben, vagy egy vagy több mögöttes kognitív vagy neurológiai különbséggel vannak ellátva, minden bizonnyal további vizsgálatot érdemel.

Az RSVP feladatok esetében korábban egyéni különbségekről számoltak be a figyelmi pislogás tekintetében, azaz, hogy a T2 teljesítményét mennyire befolyásolja negatívan a T1-re való reagálás követelménye (Martens et al., 2006). Lutz és munkatársai (2008) arról számoltak be, hogy azok a résztvevők, akik 3 hónapos intenzív meditációs képzésben részesültek, kevesebb figyelmi pislogást mutattak, mint a kontroll résztvevők. Továbbá, azok a személyek, akik gyors tempójú akció-videójátékokat játszanak, jobban teljesítenek az RSVP feladatban (Howard et al., 2017a; Mishra et al., 2011). Ezért érdekes, hogy a több csapatlabdás sportról beszámoló egyének a jelek szerint szintén jobb teljesítményt mutatnak az RSVP feladatban. A pozíciófigyelő feladathoz képest, amely vitathatatlanul nagyobb ökológiai érvényességgel rendelkezik a sportolás közbeni térbeli figyelem egyes aspektusainak méréseként, az RSVP feladat a gyorsan változó ingerekre irányuló tartós figyelem hagyományosabb laboratóriumi alapú mérése. Érdekes tehát megjegyezni, hogy a csapatlabdás sportok űzése mindkét feladatban jobb teljesítménnyel járt együtt, ami alátámasztja azt a nézetet, hogy mind az általános figyelmi folyamatok, mind a sportosabb feladatokban részt vevő folyamatok közös mechanizmussal rendelkezhetnek.