PMC

Discussion

A sebész Henri Mondor írta le először 1939-ben az elülső thoracoabdominális fal felületes tromboflebitisét. Ezért a betegség az ő nevét viseli. A betegség főként középkorú nőknél gyakori.6) A Mondor-kór tipikus tünetei közé tartozik a fájdalom, a megkeményedés és néha a bőrpír az érintett véna mentén. A kiterjedt gyulladás a véna fölötti mellszövet visszahúzódását okozhatja, amit tévesen infiltráló karcinómának tulajdonítanak. Ezek a tünetek és leletek általában önkorlátozóak. A betegség lefolyása általában 2-8 hét.6) A Mondor-kórnak számos oka van, ennek ellenére ritkán fordul elő. A tromboflebitisz általában a thoracoepigasztrikus, az oldalsó mellkasi és a felső epigasztrikus vénákat érinti. Az oldalsó mellkasfalon át az elülső hónaljvonalig futó felületes vénák általában érintettek.7) Sok esetben Mondor-kórról számoltak be rejtett emlőrákos betegeknél. A diagnózis felállítása általában klinikailag történik, de a képalkotó diagnosztika lehetőséget ad arra, hogy elmagyarázzák, hogy a tapintható tömeg egy trombózisos felületes véna zsinórja, és kizárják az esetleges rejtett daganatot. A Mondor-kór mammográfiás jellemzőiről már beszámoltak.8) A mi esetünkhöz hasonló szonográfiás leletekről szóló beszámolók nagyon ritkák. A Doppler-ultrahang a választott technika a diagnózis megerősítésére és az állapot feloldására.9) A betegség patofiziológiai mechanizmusa nem világos, de multifaktoriális jelenséget tételeztek fel. A vénát biopszia vagy emlőműtét során érő közvetlen trauma, valamint az emlőtömeg vagy hónaljmetasztázisok vagy szűk ruházat által a vénára gyakorolt közvetlen nyomás, mint esetünkben is, a vér stasisát eredményezheti, amely felületes tromboflebitiszbe fejlődik. A kezelés konzervatív, nem-szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerekkel és esetenként helyi heparinizáló szerekkel a fájdalom és a helyi inflammáció csökkentése érdekében.10) A konzervatív terápia általában lehetővé teszi a gyógyulást. Az antikoagulánsok alkalmazása vitatott. Az antikoagulációt minden esetben a fennálló előny/kockázat aránytól és a további trombotikus események lehetőségétől kell függővé tenni. A rendellenességek megszűnését klinikai és műszeres követéssel kell megerősíteni. Esetünkben a beteg nem tudott olyan korábbi eseményről vagy történésről, amely tromboflebitiszét okozhatta volna, negatív családi anamnézisre hivatkozott a flebotrombózisról, és minden laboratóriumi jelentés és képalkotó vizsgálat kizárta a Mondor-kór más rendellenességhez kapcsolódó másodlagos betegségét. Bár nem rákos elváltozásról van szó, a Mondor-kór számos okkult elváltozással rendelkező betegnél előfordult, ezért mindenekelőtt ki kell zárni a rosszindulatú elváltozást, és azoknál a betegeknél, akiknek a klinikai állapota a várt időn belül nem szűnik meg, további kivizsgálásnak kell alávetni.